A Terrán tetőcserepek természetes színeiknek és alapanyagaiknak köszönhetően harmonikusan illeszkednek a környezetbe, ezáltal nagy szerepet vállalnak a környezet alakításában, de csakis esztétikai vonatkozásban.

Minden más módon a környezet megőrzésére törekszünk!

A környezet védelme melletti elkötelezett felelősségvállalásunkat igazolja, hogy a felhasznált alapanyagok, a betoncserépgyártás folyamata, illetve a betontermékek felhasználása alapvetően környezetkímélőek. Legújabb, kunszentmiklósi gyárunkban már zárt technológiát alkalmazunk, amelynek köszönhetően a cserepek előállítása sokkal kevesebb energiát emészt fel, amely így jóval kisebb károsanyag-kibocsátással is jár. Például a folyamat során keletkezett szennyvizet visszaforgatja a rendszerünk további felhasználásra.

Lehet ennél természetesebben?

A termékeink gyártásánál felhasznált alapanyagok mind természetes eredetűek.


Porrá őrölt mészkő (cement)

Folyami homok


Víz

Vas-oxid

 

A gyártás alapját képező cement nem más, mint hevített majd finom porrá őrölt mészkő. További alapanyaga a folyami homok. Termékeink gyártásánál – az üveggyártáshoz hasonlóan – csak és kizárólag gondosan osztályzott, rendkívül tiszta homok kerül felhasználásra. A víz mellett vasoxid festékek kerülnek még a keverékhez, mely szintén természetben előforduló anyag. Ezt rendkívül jól példázza, hogy egyes kozmetikumok sőt élelmiszerek is, mint színezőanyagot tartalmazzák.

Bizonyítottan környezetbarát

A különböző tetőfedő anyagok esetében vizsgálható a környezetvédelmi státusz. Ezt mutatja be az alábbi néhány táblázat. Az összehasonlításból kiderül – más tetőfedő anyagok mellett – a beton tetőcserép energiaigénye, gyártásának CO2 kibocsájtása, hulladékának környezetterhelő értéke illetve összökológiai helyzete.

Tetőfedő anyagok életciklusra értelmezett környezeti hatásvizsgálata az előállításra:

Anyag megnevezése Energia Körny. terhelés Összesítő értékelés (kv_szám)
PET
(kWh/m2)
PET
(kv_alszám
CO2eq
(g/m2)
CO2eq
(kv_alszám)
SO2eq
(g/m2)
SO2eq
(kv_alszám)
nád 8,775 3 -71955 3 122,175 2 2,67
fazsindely 14 3 -16156 3 27,3 3 3,00
természetes pala na 3 na 2 na 2 2,33
égetett cserép 50 2 17500 2 61 2 2,00
betoncserép 10,56 2 6336 3 22,08 3 2,67
alumínium lemez 615,6 0 113297,4 0 820,8 0 0,25
acél lemez 123 1 30592,5 1 156,675 1 1,00
mesterséges pala 54,72 2 19036,8 2 75,744 2 2,00
bitumenes zsindely 70 2 5240 3 32,45 2 2,00
műanyag lemezek na 1 na 1 na 1 1,00

Látszik, hogy a betoncserép gyártás energiafelhasználás és környezetterhelési szempontból a harmadik helyen van, a nád illetve a fazsindely után.

És a hulladék állapotra:

Anyag megnevezése Energia
(kv_szám)
Recirk. /-
(kv_szám)
Összesítő értékelés
(kv_szám)
nád 3 3 3
fazsindely 3 3 3
természetes pala 3 3 3
égetett cserép 3 3 3
betoncserép 2 1 1,5
alumínium lemez 1 1 1
acél lemez 1 1 1
mesterséges pala 2 1 1,5
bitumenes zsindely 2 1 1,5
műanyag lemezek 1 1 1

Összesített ökológiai értékelés:

Anyag megnevezése Minőségi értékelés
(kv_szám)
nád 2,53
fazsindely 2,60
természetes pala 2,27
égetett cserép 2,40
betoncserép 2,23
alumínium lemez 1,06
acél lemez 1,25
mesterséges pala 1,70
bitumenes zsindely 1,63
műanyag lemezek 1,25

A kv (kvalitatív vagy “környezet védelmi”) számok alapján megállapított ajánlási fokozatok:

  • 3: Kiemelten ajánlott
  • 2: Kisebb hátrányai ellenére ajánlott
  • 1: Jelentékeny hátrányai miatt nem ajánlott
  • 0: Kerülendő
  • n.j.: Nem jellemző paraméter
  • n.a.: Közelítő információ sem ismert

A tetőfedő anyagok előállítására vonatkozó környezeti hatásvizsgálat megállapítása szerint a betoncserépgyártás az energiafelhasználás és környezetterhelési (szén-dioxid- és kén-dioxid-kibocsátás) szempontból a harmadik helyen áll, a nád illetve a fazsindely után, és megelőzi az égetett cserép gyártást, összesített értékét tekintve pedig a nádfedéssel azonos értéket mutat!

Ideje környezetbarátként gondolni a betoncserépre!

A betoncserép gyártást bemutató kisfilm:

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.